nem szégyelled magad?

Keresem egy ideje azt a közös pontot, amikor egy férfi és egy nő képes együtt gondolkodni. Nem csak úgy, a pillanatnyi boldogság hevétől nem látva a másik hibáit, amivel persze együtt lehetne élni, hanem hosszú távon.  Meglátni azt a valamit a másikban, amitől minden nap érdemes megmozdulni. Szóval reménytelen.

Reménytelen, mert egy idő után elenyészik a lelkesedés, elfárad, megun, másra vágy. Aztán szegény férfiak és nők keresnek újra mást, aztán azt is megunják, de persze csak akkor, amikor már halálra citálták a másikat. De az új az érdekes? Nem hiszem, hogy egyszerűen csak ennyiről van szó.  Talán egyszerűen csak sok szemetet szór az ember útjába a szél.  

„Nem hal meg olyan könnyen az ember, ezt tanulja meg, csak majdnem, aztán később olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, bár még egyszer buta lehetne, tökbuta.”

Hát igen Szabó Magda..

Gondolom sokan várjuk minden fájó helyezettől, hogy megerősítsen, és, hogy újra átéljük. 

Mint ahogy ő, ott a parton.

Közeledik a nyár vége, augusztus 20-a előtt dübörög a szezon itt a Balaton parton. Aztán megérkezik Mr. határozottság, kissé megkopott sármmal, egyenes háttal, kimért, szögletes mozdulataival, és komoly nézésével. Bár az idő már látszik az arcán, de remekül ellensúlyozza. 

A férfi elől megy, az asszony és a 3 gyerek utána, szó nélkül. A nő 2 táskát cipel, a gyerekek egyet-egyet. Ő leül az árnyékban. A nő elkezd kipakolni. A férfi még a cipőjét sem veszi le. Ingben, rövidnadrágban, cipőben olvas. Na nem könyvet, a telefonját. Fel sem néz, csak böngészi a halálig kiolvasott mai híreket, vagy ki tudja mit? A gyerekek nézik őt, majd eltűnnek a Balaton parton. A nő leül, próbálja tartani magát. Fáradt testét kihúzva pózol természetellenesen, mint egy zsiráf, úgy nyújtja a nyakát. Arca gyönyörű, keze megviselt, teste így három gyerek után is tökéletes. Nézi a vizet, fürkészi a gyermekeit, hogy mindenki rendben van-e. Próbál a teljes megalázottságában is kicsikarni egy kedves mosolyt, szót, vagy mondatot a férfiból, vagy azt a megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot, hogy a férfi még mindig szereti. Hosszú percek telnek el szó nélkül. Egy kicsit arrébb ülök, de így is hallom a nő sóhajtozását. A férfi észre sem veszi őt. Gondolkodom. Mit tett ez a nő, hogy ennyire semmibe veszik? Lehet, hogy egy szemét kurva rejtőzik a gyönyörű, jóságos, kedves arc mögött? 

És a férfi miért bántja meg, miért nem veszi észre, miért nem látja, hogy milyen gyönyörű, és miért nem dícséri halomra? És miért nem bocsát meg neki?  Miért nem hajlandó egy pillanatig alább adni a maga által kreált mércéből, amit egy centire beletol a nő arcába?  És a nő miért alázza meg magát? Miért fürkészi a tekintetét ennek a szemétnek? Ekkor a férfi hátrafordul, a nő felnéz, arcán az izgalomtól vegyes, derűs mosoly jelenik meg. 

A férfi csak annyit mond: hogy néz ki a hajad, nem szégyelled magad ennyi ember előtt?

Nem szégyelled magad?