Szerzők: Keresztes Kata

             Tóth Gábor Ákos

Utazás Parkinzóniában 

A világ szavakból van összerakva, vannak erős szavak és gyengék, szépek és gusztustalanok. Írta Németh Gábor az egyik könyvében. Persze egészen más kontextusban. De van úgy, hogy elfogynak vagy inkább nem hallatszanak ki a szavak abból a világból, ahol ők laknak. Nem marad sem boldog, sem szomorú, semmilyen. Elfogytak, valami apró pici hiba miatt, amitől az ember hiába próbálja nem jön más, csak néhány érhetetlen hang, az is erőtlenül.

Persze sokszor nem is kellenek szavak. Érzéseinket az határozza meg, hogy hogyan reagálunk a körülményekre. Reagálunk, mert nem tudjuk elmondani, miközben metsző tekintetek elől menekülve, csetlünk-botlunk imbolyogva, hiszen részegnek, fogyatékosnak, vagy drogosnak nézve lesajnálnak. Mert nem értik. Egy börtön a testünk, teljesen épp elmével nézzük végig legbelül, ahogy a testünk egész éjjel mereven fekszik. Reggelre talán jobb lesz. Reggel, amikor a gyógyszertől, el tudunk érni néhány teljesen normális mozdulatot. El tudunk érni néhány olyan mozdulatot, amit máskor, más nem is tud értékelni, addig, amíg nem tudja, milyen az, amikor már nem lesz.

Manapság meglehetősen ellentmondásossá vált a valósághoz való viszonyunk, olyannyira, hogy a velünk történő jót szinte már el sem hisszük, a körülöttünk lopakodó rosszról pedig egyszerűen tudomást sem veszünk.

Valóság. Mindenkinek más. Neked is, és annak a több mint 20 ezer beteg embernek, akik Parkinson-betegek Magyarországon.

De ki tudja azt elképzelni, hogy olyan messze kell élnie innen, ahonnan nem hallatszik ki a szó. Olyan messze, ahová hosszú évek alatt érkezik az ember, de vissza már nem tud menni. A hely neve Parkinzónia. 

Parkinzónia érdekes, különleges, földi halandóra veszélyes világ, teli rejtélyekkel, megoldandó feladványokkal. Napi feladatokkal. Túlélőjáték. 

Itt él Fehér György, aki újságíró. Negyven éves koráig ugyanazt az életet élte, mint mindenki más. De egyszer  elutazott. És már hosszú évek óta nem tért vissza, mert nem tud. Ebben az országban, nincs retúr jegy. Nincs hétvégi focimeccs a haverokkal, nincs séta a szerelmével, nincs egy kellemes csevegés a kollégákkal,  nem tudja aláírni a gyermeke ellenőrzőjét. Csupa természetes dolog, nem? Ez mind nincs, de van valami más, amit ha már ott van, akkor hitelesen tudósít és hírt ad magáról. Egy történet, mely egy Parkinson-beteg mindennapjairól szól. Hiszen kitől lehetne ez hitelesebb, mint magától Parkinzónia alapítójától, krónikásától.

Olvassátok, mert nagyon fontos könyv.