Egy permanens döntés

Az örökbeadással kapcsolatban óhatatlanul a szívtelen anyuka, szegény, lepasszolt kisgyerek kontextusa jut először eszünkbe. Ennek a dolognak a társadalmi megítélése, még a mai napig nem elfogadott. Mivel, ha egy anya lemond, (eldobja) gyermekét, az valószínűleg csak egy lehet azon sötét lelkű nők közül, aki felelőtlenül döntött, aki nem is akarta gyermekét, valahogy le is maradt az abortuszról, ne adj Isten házasságon kívül történt az eset, és persze még tizennyolc éves sem volt! Nem úgy, mint az örökbefogadók, akik épp megmentenek egy életet. De lehet a dolognak egy másik oldala is, amit csak nagyon ritkán vizsgálunk meg.

Arról, hogy mikor, és miért dönt úgy egy nő, hogy lemond a gyermekéről, és mik lehetnek ennek az okai elég sok magyarázat kering a köztudatban. Más kérdés, hogy mi ennek a megítélése. Hiszen számtalan esetet lehet hallani a megélhetési anyaságról. Viszont arról, sokkal kevesebbet, hogy mik lehetnek ennek a lelki aspektusai, az örökbe adó oldaláról.

Természetesen az anyuka vívódik, de tényleg mindenki, aki átadja gyermekét csak felelőtlen és menekül a problémák elől? Biztosan meg lehet magyarázni. De mi történik akkor, ha évek múltán meggondolja magát? És ha igen, van-e erre lehetősége? Elég hosszú a kérdések listája.

Néhány apróság, ami fontos lehet

Talán a legfontosabb kérdés, ha az örökbe adó szemszögéből nézzük, hogy részt akar-e venni a születendő gyerek életében. És, hogy részt vehet-e?

Magyarországon két lehetséges módja van az örökbeadásnak. A titkos örökbefogadás, illetve adás. Ami a  TEGYESZEN keresztül történik. Lényege, hogy a szülő nem tudja, hogy hová kerül a gyermeke. És így fordítva,  az örökbefogadó sem tudja, hogy ki szülte a gyermeket, akit haza vihet.

A másik eshetőség a nyílt örökbefogadás. Itt az örökbe adó és fogadó szülők megismerhetik egymást, ez különösen azok számára lehet jó megoldás, akik rajtuk kívül álló okból kénytelenek odaadni gyermeküket, és így láthatják, hogy gyermeküknek jó helye lesz.

Magyarországon öt civil szervezet segít a nyílt örökbe adásban: Gólya hír egyesület, Alfa Szövetség, Bölcső Alapítvány, Együtt az életért Közhasznú Alapítvány, Fészek Alapítvány.

 Érdekes, hogy manapság az Egyesült Államokban az örökbefogadások 95%-a valamilyen szinten nyílt a vér szerinti anya, a gyerek és az örökbefogadó szülők között. 

A  KSH adataiból kiderül, hogy Magyarországon a  gyermekek örökbefogadási esélyei nagyban függnek attól, hogy hároméves korukig családra találnak-e vagy sem. A tanulmány szerint, az örökbefogadható  3 évesnél fiatalabb gyermekek aránya 4–7 százalék között mozog. Minden harmadik örökbefogadásra váró gyermek valamilyen fogyatékossággal él, ami nagyban megnehezíti az elhelyezésüket, mivel az ő állapotuk speciális kezelést igényel és magasabb költséget is jelent, így sokan elvetik annak a lehetőségét, hogy ilyen gyermeket vállaljanak.

 Az adatokból az is kiderül, hogy az elmúlt több, mint húsz évben az örökbefogadások mintegy felénél fordult elő, hogy az örökbefogadott gyermek korábban nevelőotthonban élt. Az örökbefogadások másik jelentős hányadánál a szülő hozzájáruló nyilatkozata alapján történt meg a jogi eljárás. Minden ötödik örökbefogadott gyermek külföldi állampolgárokhoz kerül.

Az örökbefogadó országok listájának az élén szerepel még Spanyolország, Norvégia, az Egyesült Államok, Franciaország és Hollandia.

Tehát leegyszerűsítve, jobbak az esélyei egy gyermeknek, ha az anya, születés után odaadja. Mert hiába a rossz megítélés, egy krízis helyzetben lévő anya is csak a legjobbat akarja születendő gyermekének. Nem hiszem, hogy el kellene ítélni bárkit is, mert így dönt.

Előre elítélve, okok, magyarázat, vagy mitől dönthet úgy egy nő, hogy odaadja gyermekét?

A miérteket keresgélve, rátaláltam, az ENSZ Népesedési Alapja megállapítására, mely szerint a nap minden percében 380 nő esik teherbe szerte a világon, akiknek fele ezt nem így tervezte. Ezek a nők, az esetek többségében nem akartak gyermeket, vagy valahogy lemaradtak az abortuszról, (jogos kérdés, hogy miért) vagy az élethelyzetük nem engedte, hogy felneveljék gyermeküket, hiszen a szegénység, gyakran szerepel a történetekben, ahogyan az is, hogy egy házasságon kívüli, úgymond besikerült gyermekről van szó, vagy ami még borzasztóbb nemi erőszak vagy kábítószer, alkoholfüggőség miatt kénytelen az anyuka örökbe adni gyermekét. És persze meg kell említeni a fiatalkori anyaság problémáját is. Naponta húszezer, évente 7,3 millió 18 évesnél fiatalabb lány válik anyává a fejlődő országokban.

A leányanyák közül kétmillióan a 15 évet sem töltötték be, derül ki az előbb említett kimutatásból.

Ha az okokat boncolgatjuk, felmerül a kérdés, felelőtlenségről, vagy ne adj Isten a családtól, vallási következményektől való félelemről. És itt közbe kell vágnom azzal is, ami talán a legnagyobb gondolkodás béli vakvágány lehet, miszerint, ha kettőnek van hely, akkor miért ne jönne a harmadik, ami egy nagyon szép gondolat, mert ugye két gyermekkel még csak fenntartjuk a magyar népességet, hárommal pedig esetlegesen növelhetjük is azt. És itt szépen átsiklottunk a fő problémán, ami lehet, hogy nem csak felfogás béli probléma, hogy esetlegesen apuka alkoholista, és munkanélküli, lehet, hogy még egyszer-egyszer egy pofon is elcsattan, anyuka pedig otthon neveli a két ne adj Isten több gyermekét, és ha már jön még egy, akkor az is belefér. Ez természetesen nagyon sarkítva  mutatja be problémát, és nem elfelejtve azon vallási csoportokat sem melyek kizárják az abortusz lehetőségét. Ezek az extrém esetek csak a statisztikákat növelik.

És most próbáljunk meg kiszakadni a nagy magyar valóságból, és csak egy rövid időre beleképzelni magunkat egy krízisben lévő anya helyzetébe. Talán menekülhet valami, vagy valaki elől? Persze. És fél, mert ugye, egy szülés önmagában sem egy sétagalopp. Félhet a szüléstől, a lelkiismeret furdalástól, a társadalmi megítéléstől, az örök titoktól, amit akkor is cipelnie kell majd, ha már elviselhetetlenné válik odaadott gyermeke hiánya. És nincs visszaút, mert ha egyszer odaadta, akkor ő már nem az övé. És persze a gondolattól, hogy akar-e engem valaki látni, aki nekem nem kellett, vagy akarhat-e rólam tudni a gyermekem, akit odaadtam, és elengedtem a kezét? Örökre..