Kisanyám, ez már depresszió
Kisanyám, ez már depresszió
Aznap valahogy nem ment le a torkomon a levegő. Egyike volt azoknak a valószínűtlen estéknek, amikor hiába küzdöttem, akartam, megakad. Megakadt valamiben, amit nem tudtam letolni. Csak toltam, húztam, és mégsem. Lehet, hogy szembe kéne néznem vele? Felöklendezni, hogy megismerjem végre? Hiszen minden nap csak próbálom letolni a torkomon, de valahogy ma annyi helyet sem ad, hogy egy kicsi résen kiszökjön belőlem, és újra levegőhöz jussak. Kiszökjön belőlem jó messzire, ameddig újra reggel nem lesz. Hogy aztán valahogy eltoljam magamtól, ameddig csak lehet. Ez a gombóc egyszer szétesik, és apró darabjaira hull, de addig is nem teszek semmit csak eltolom, nehogy megérintsen.
...